Érdekelne a véleményetek.
Molnár Farkas: Vörös kockaház
Ki a megrendelő?
A Vörös kockaház 1923-ra egy korszak emblematikus jelképe lett. Egy korszaknak az embereket foglalkoztató kérdésekre adott válasza. Mindenféle értelemben.
Molnár Farkas személyiségén keresztül, valahogy az ő szemével látva az akkori világot, az ideákat megtestesítő „új” stílus és értékrend tükröződik a terv minden ízében.
Szín és fény: Vörös és fehér. A Bauhaus „Előtanfolyma„ nyomán a fiatal hallgatók Itten szemléletét átvéve komolyan foglalkoztak választott mesterségük mélyebb gondolatiságával, eredetével. Az iskola képes volt arra, hogy az 1920-as évek első harmadában kimondja egyik emblematikussá váló tézisét az alapszínekről és formákról: vörös négyzet, kék kör és sárga háromszög.1
Miért volt erre szükség? Tehető fel jogosan a kérdés, hisz önmagában ilyet kijelenteni badarság lenne. A fenti gondolat szoros összefüggést mutat Itten, Klee és Kandinszkij színelméleti kutatásaival. Azok szintetizált végeredménye. A tisztaság, az eredet, a gyökerek, a tiszta tudás szimbóluma. A színválasztás nem előzmény nélküli. Theo van Doesburg és a nevével összeforrt De Stijl mozgalom, illetve Molnár Farkas festészeti előtanulmányai kitűnő alapot adtak e pécsi embernek, hogy az első világháború utáni forrongó Európában is képes legyen „megkapaszkodni” és egy új gondolatiság mellett képes legyen állást foglalni. Molnár tehetséges ifjú festőként, majd aztán neves építészként is több ízben foglalkozott a színekkel és a fénnyel. Ez utóbbihoz kötődően olyan absztrakciókra volt képes, melyek egyes épületeinél a ridegség és a képszerűség gondolatát ébresztik a felületes szemlélőben. A belső tereket nézve bennem Moholy-Nagy László fotóinak érzését, azok hangulatát idézik. Az a szemlélet, melyet Molnár örökül hagyott, a többi pécsi bauhauslert is jellemzi. Egyszerűség, nagyszerűség, precizitás és alaposság. Ehhez még egy szó kapcsolódhat: a megértés.
Forma és alaprajz: Ha az alaprajzra tekintünk, rögtön szembetűnik, hogy az épület nem önmagában értékelhető, hanem környezetével együtt alkot egységet. A kert éppúgy része a tervnek, mint a kerítés, a pergola és természetesen az előbb már említett szín. Építészként elmondhatom, az alaprajz racionális, mentes mindentől, ami a funkciót, mint a szerkesztés alapelvét gátolná kiteljesedésében. De nem is lehet más. A Bauhaus a szecesszióban már előforduló gesamtkunstwerk, az összművészet, mint az egyetlen lehetséges út nagyszerű és talán még aprólékosabban tovább vitt újragondolása. Egy épület – ez is – számos szakma, művészet együttműködése nyomán jöhet létre. Walter Gropius elképzelése ebben a házban is él: a terv és a tervezés minden művészetek csúcsa és összegzése. A Vörös kockaház az új művészet által fényes, világos lehetett, nem kellett, hogy magán viselje a Bauhaussal egy időben virágzó neo-stílusok jegyeit. Nem is tehette, hiszen az épület és a tervezője is hiteltelenné válik, amint olyan eszközökhöz nyúl, melyekkel szemben született meg az új iskola, a ráció a funkció és a végfelhasználó tisztelete, megértése, ha úgy teszik „ember számba” vétele. Az ember fogalma is új értelmet nyer a Bauhausban, melyről később szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni.
Fontos megállapítás, hogy a 10*10 méteres szerkesztés matematikailag ugyan kifogástalan, sőt arányait és látványát tekintve is kedves a szemnek, de a használata majdhogy nem ellentétes a praktikummal. Ezek a méretek 4 m körüli belmagasságot eredményeznek, a rendelkezésre álló alapterület nem tud, nem tudhat megfelelő léptékű és arányú helyiségeket eredményezni. Véleményem szerint mikor egy kitűnő művész vagy építész eljut odáig, hogy képes a tiszta forma megalkotására, legtöbbször aláássa sikerét, a használhatóság alulmarad ebben a harcban. Ugyan nem a Bauhaus tematikájához tartozik, de jó példa erre a nemrégiben megnyitott Gyugyi – gyűjtemény. Ebben szerepelnek olyan tárgyak, melyek funkciójukat tekintve vázák vagy éppen kancsók. De formaviláguk, anyaghasználatuk a hasznavehetőségüket aknázza alá. Egy rácsozatos, virágokkal túldíszített kancsóból kifolyik a kávé.
Molnár ezen házánál még érezhető számomra egy ilyenforma hasonlatosság, de a kivitelezés, a terv mögött álló vezérgondolat kifogástalan.
A továbbélés lehetősége, azaz kinek kellettek az új ideák: A dolgozatom címe is ehhez a kérdéshez kapcsolódik. Miért nem volt jó minden úgy, ahogy eddig? Kinek kellett ennyi új dolog, volt-e akkor vajon más lehetőség?
Nos erre a kérdésre több válasz is adható, de ehhez ismerni kell a közeget, amely képes volt arra, hogy táptalaj legyen a századforduló utáni évtizedek Európájában.
Dolgozatom alcíme is ez: ki volt a megrendelő? Létezhet építészet önmagáért, ha senki sem rendel házat? A Bauhaus egyfajta idea kereséssel indult útjára, hogy a világháború után hogyan lehet ötvözni a kézműipart, a praktikumot és az új társadalmi berendezkedés igényeit kiszolgálni ezekkel. A kezdeti idealisztikus évek után számos belső ellentét mellet formálódott a „hogyan”-ra adható válasz. Ennek az útkeresésnek a lépcsőit nyilván nem lehetett megspórolni, a kezdeti, népművészetből táplálkozó „hozott anyag” lassan elkopott, és az iskola által előállított tárgyak a hétköznapokra adtak választ. A felhasználható alapanyagok köre sokszorosára bővült a háború után, az ipari sorozatgyártás lehetővé tette, hogy a dolgozó emberek is megfelelő körülményekhez jussanak. Ehhez viszont építeni kellett. Házakat, lakásokat. Molnár Farkas több cikkben írja, hogy ez az új építészet nem csak azért jelent minőségi váltást, mert máshogy áll hozzá a feladathoz, hanem megvilágítja ennek folyományait, melyek az építészeten jelentősen túlmutatnak, várostervezés, urbanizáció, közlekedés, repülés (gondoljunk csak az axonometrikus ábrákon felülnézetből ábrázolt épületekre, melyek új pozícióból láttatták a világot) kérdéseit is feszegetik.
Magyarán ebben a korban, az 1920-as ’30-as években a szociálisan érzékeny új iskola feladatául tűzte ki, hogy megoldást keres a nagy bajokra. Ekkor került elő a szociális lakásépítés, sok ember lakáskörülményeinek javítására mutató tömeggyártás.
Forbát Alfréd a pécsi építészek közül élen járt a szociális lakásépítésben közreműködött többek között a berlini Haselhorst lakótelep tervein. Ezek a lakások – összesen 1250 db – megépítve és a légi felvételeket elnézve mai szemmel már riasztónak hatnak. Hatalmas lakótömbök embergépeknek. Szerintem ez az a pont, amikor a Bauhaus építészei túllőttek a célon. Az alaprajzok funkcionális nagyszerűsége szöges ellentétben áll érzésem szerint a lakótelep keltette már-már falanszteri érzettel. Tehát összegezve: ha lehet megrendelőnek nevezni a bérlakás lakóját, akkor egyrészről, ha nem is tudatosan, de mint potenciális megrendelő a dolgozó ember is megjelent a piacon.
Másrészről a polgárság, annak is a felvilágosult, leginkább a középosztályhoz tartozó része gondolta úgy, hogy a Bauhaus diktálta szemlélettel azonosulni kíván. Olyan építészekre bízta lakóházai megépítését akik a technika és a tudomány lehetőségeit maximálisan képesek kiaknázni és a kornak megfelelő, megrendelőként is elvárt tereket, térkapcsolatokat hozzanak létre. Ehhez viszont egy olyan, komplex világszemléletre volt szükség, melyet a Bauhauson kívül ez idő tájt egyetlen más iskola sem volt képes felmutatni. Az új épületekhez, az új képekhez illetőleg azok befogadásához bizonyos szintű absztrakcióra volt szükség. Az absztrakció feltételez egyfajta tudást, komplex gondolkodást, melynek feltétele az iskolázottság és az előképzettség. Ezen épületek, tárgyak korántsem annyira narratívak, mint elődeik voltak. Azok befogadására elegendőek voltak bizonyos alapismeretek. Egy barkokk vagy éppen szecessziós épületről a laikus szemlélő is el tudja mondani, miért tetszik neki az, amit lát, a vizuális képalkotáshoz alig van szükség „hozott anyagra”. A Bauhaus tiszta művészeti absztrakciója ezzel szemben aktív részvételt követel meg a nézőtől vagy a felhasználótól. Már nem elég a tradíció, elégtelen eszközt jelent az építésznek a klisék alkalmazása. A dolgok mélyére kell látni, felmérni, megérteni, átgondolni, megfogalmazni, válaszolni. Tervet készíteni mindenfajta megkötéstől mentesen, hiszen a tervező nem hivatkozhat a technológia hiányosságaira, az épület számítható, számolható, a szakismeret rendelkezésre áll. Építeni kell és lehet.
A második világháborút megelőző időszak polgárságát Pécsett, de talán az országban másutt is a németség (svábság) és a zsidóság alkotta. Ezek a többnyire világlátott emberek már képesek voltak arra, hogy az új társadalmi helyzetükből adódóan mecénásként, pártfogóként vállalják a kísérleti alany szerepét, hitet tettek az új eszmék mellett munkát adtak a Bauhaus frissen végzett növendékei számára. A Mecseken vagy a Budai hegyoldalakban ekkor kezdtek megjelenni az új gondolatiságot hordozó polgárházak. Ezek a mai szemlélőnek már villának tűnhetnek, de az akkori időszak felső középosztályát voltak hivatva szolgálni. Tehát a korabeli problémákra majdhogynem evidenciaként kijelenthető, hogy a Bauhaus szinte teljes egészében képes volt választ adni. Tette ezt oly módon, hogy a mai napig érezzük hatását és természetesen mellékhatásait is.
Mai hatások és mellékhatások: Sokszor előfordul, hogy egy építtető azzal keresi fel a tervezőt, hogy Bauhaus stílusú házat szeretne magának. Ilyenkor az ember óhatatlanul is arra jut, hogy vajon volt-e értelme az 1920-30-as évek gondolatainak, és vajon mi eredményezheti egy kultúra, életforma, világszemlélet elsikkadását.
Ennek számos oka lehet. A II. világháborút követően megindult iparosodás és építészet nem tudott máshoz visszanyúlni Európában, mint amit előtte a Bauhaus kínált. Mindezt az olcsóság és a gyorsaság oltárán feláldozva tette. Ebből adódott, hogy csak a felszínt utánozta, a mögötte lévő gondolatok már nem számítottak. Ebből alakult ki a mai magyar városokat körülvevő panel-építészet, mely sok esetben az emberi kapcsolatokat is porrá rombolta sivárságával – természetesen pozitív példa mint mindenhol, itt is akad, (pl.: Pécs, Uránváros).
Mégis, mitől lesz nagyszerű a Bauhaus a mai ember számára?
A laikus talán nem is tudja csak érzi, ha egy tárgy, egy épület kellemes, jó arányokkal bír. Ezeket a fel nem ismert arányokat nyilván nem lehet korlátlanul alkalmazni, hiszen azok egy adott probléma megoldására adott válaszok. Ezért úgy gondolja, ha ezt az eszközrendszert, és formavilágot egy házra ráhúzza, az attól Bauhaus lesz. No, ezt nevezem én mellékhatásnak. A mai építésznek éppen ebben áll a felelőssége, hogy felismerje a rossz erővonalakat, szándékokat, majd azokat javítva megismertesse a mai nemzedékekkel a századelő gondolati forradalmának téziseit, ezáltal megtartva azok léptékét és minőségét. Kiváló példa erre Breuer Marcell munkássága és öröksége. Sajnos magyar megbízásai nem voltak, de mire az USA-ban már komoly hírnévnek örvendett, számos középülete és magánháza állott. Talán ezeken a példákon keresztül érzékeltethető legjobban, hogy egy iskola nem pusztán a formák használata, hanem egy gondolkodás mód, magatartás. Ugyan hol vannak jelen a Minnesota beli St. John apátsági templomon a 20-as évek iskolájának formajegyei.
Ha ezen szemléletmódot képesek leszünk magunkévá tenni, talán ide is eljön a New Canaan.
Felhasznált irodalom:
Mendöl Zsuzsanna: Forbát Alfréd, Pro Panoonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2008.
Bajkay Éva: Molnár Farkas, Pro Panoonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2010.
Ernyei Gyula: Breuer Marcell Marcel Breuer, Pro Panoonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2008.
Bajkay Éva: A művészettől az életig – Magyarok a Bauhausban, Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Pécs, 2010.
1 Bajkay Éva: Molnár Farkas, 2010. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány
Klassz írás! Várom a következôt.
VálaszTörlés